|
Amikor múlt év végén a kuratórium tagjai megszavazták a Hungis Alapítvány megszűnését, úgy tűnt, hogy a „Térinformatika az oktatásban szimpózium” sorsa is megpecsételődött. Hónapokig semmi jele nem volt annak, hogy bárki is törődne azzal, miiként lehetne a nagy hagyományokra visszatekintő rendezvényt átmenteni. Mígnem szinte az „utolsó pillanatban” jelentkezett lelkes és mélyen elkötelezett ember, Szabó Richárd, a Geolevel ügyvezetője, az Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság Térinformatika Szakosztályának vezetője, aki megkísérelte a szinte lehetetlent: irreálisan rövid idő alatt összehozni, és amennyire lehet, megújítani a rendezvényt. Ehhez persze kellett a régi partner, a Corvinus Egyetem, s személy szerint Csemez Attila dékán tevőleges támogatása. S mint az végül is kiderült, ezek az erőfeszítések sikerrel jártak, s november 4.-én meg lehetett tartani az egész napos szimpóziumot. Külön köszönet az előadóknak, akik „első szóra” vállalták, hogy előadást tartanak, ugyancsak azoknak, akik eljöttek a vitafórumra, hogy előre rögzített kérdésekben hallassák a véleményüket. És persze nagy öröm volt a hallgatóság soraiban régi ismerősöket és új arcokat felfedezni. Külön öröm, hogy az újak között nagyon sok volt a fiatal is. A rendezvény programja itt olvasható. Azok, akik nem voltak ott a rendezvényen, az egyik előadás cikkesített változatát már olvashatják is a honlapunkon. Amint újat kapunk, azt is haladéktalanul feltesszük azt is. A rendezvényen több újszerű megoldást próbáltak ki. Különösen sikeresnek bizonyult az előadások között tartott két pódiumbeszélgetés. Délelőtt az egyetemek és a vállalkozások képviselői, délután az elmúlt évben, illetve néhány éve végzett - a térinformatikai pályán elhelyezkedő - fiatal szakemberek foglaltak helyet. A vita lebonyolítására egy érdekes, de előzetesen kockázatosnak tűnő megoldást választottak. A televíziós választási vitaműsorok mintájára minden meghívott korlátozott idővel gazdálkodott. Ez jellemzően egy perc volt, bonyolultabb kérdéseknél esetleg kettő. Kellemes meglepetés volt, hogy a panel résztvevői feltalálták magukat eme szigorú megkötöttségek közepette is. A másik nyitott kérdés az volt, vajon miként folytatódik a korábban a Hungis Alapítvány által menedzselt diplomamunka és szakdolgozat-pályázatok sorsa. Örömmel lehettet látni, hogy, hogy a pályázat nem szakadt meg, és most is volt voltak magas színvonalú alkotások. Az okleveleket és a hozzá járó pénzjutalmat Szabó Richárd a Geolevel Kft ügyvezető igazgatója adta át a díjazottaknak. Első díjat kapott Berger Viola „Dinamikus térképek alkalmazása a Google Earth felhasználásával” című dolgozatával.Készült: az ELTE Informatikai Kar Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszékén. II. díjat kapott Csendes Bálint „Modern geostatisztikai módszerek alkalmazása közelítő felszín készítésére, magyarországi mintaterületen” című dolgozatával. Róla azt kell tudni, hogy egy korábbi évben már nyert egy díjat, tehát ha létezne "összesített lista", akkor vitathatalanul ő foglalná el azon az első helyet. Készült: a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszékén. III. díjat kapott Szabó Zita „A Gyáli patak revitalizációs terve és fenntartható használata” című dolgozatával. Készült: a Budapesti Corvinus Egyetem Tájépítészeti Kar Tájtervezési és Területfejlesztési Tanszékén. A szervezők szándéka ezzel teljesült: a szimpózium-sorozat nem szakadt meg. Most már minden adva van arra, hogy jövőre egy igazán nagyszabású jubileumi rendezvény jöjjön létre. Erre most van idő, s azt is biztosan lehet tudni, hogy egy ilyesfajta rendezvényre nagy szükség van. Ahhoz, hogy egy igazán átütő sikerű rendezvény jöjjön létre, sok mindenre szükség van: szervezőmunkára, anyagi forrásokra, de mindenekelőtt a hitre, hogy mindez megvalósítható, és hasznos a hazai térinformatikai közösség számára. S mintha épp ebből a hitből lett volt a legkevesebb az elmúlt időkben. S pontosan ez volt az, aminek tekintetében a szervezők példát mutattak. Ezzel talán újra elindul egy aktív szakmai közösségi tevékenység. Az, hogy ez a rendezvény most felébredt egy tespedt állapotából, szinte a csodák kategóriájába tartozott. De ha most nem hagyjuk veszni ezt a lendületet, akkor 2010-ben ez egy sokak által várt, s talán nemzetközi szintű rendezvény lesz. S ha az is beválik, talán az egész hazai térinformatikai szakmai élet hatalmas lendületet kap. Portálunk ehhez minden segítséget megad, és maximálisan közreműködik a jövő (és az azt követő) rendezvény sikere érdekében. |