2003/6 (GIS,térinformatika,térkép,geodézia)


  
 
 

2003/6

BE Konferencia Prága 2006

 

A katalóguskészítés "műhelytitkai"

Mielőtt nekiveselkedtem volna a mostani vezércikk írásának, kíváncsiságból rákerestem a "szoftverkatalógus" szóra az interneten, s - láss csodát! - a google elsőként a mi térinformatikai szoftver-, termék-, adat és műszerkatalógus felhívását kínálta fel. Mivel a keresőszavak között a "térinformatika" nem is szerepelt, ez az eredmény azt mutatja, hogy az átfogó jellegű katalógusok nem is olyan gyakoriak, mint ahogy azt az ember elsőre gondolná.
Amikor ez az írás megjelenik, már az Önök kezében lesz legújabb kiadványunk. Kinek azért, mert az újság előfizetője - és a lappal együtt megkapja a katalógus CD-t is -, kinek pedig azért, mert a szolnoki Országos Térinformatikai Konferencia résztvevőjeként első kézből vehette át a gazdag információkat tartalmazó "korongot".
Azok számára is biztosítunk példányokat, akik az imént említett lehetőségek egyikével sem éltek: őket szeretettel látjuk a novemberi Térinformatikai Világnapon, ahol - terveink szerint az ELTE-n - ingyenesen átvehetik a CD egy példányát. A katalógus ezen kívül felkerül az internetre is, bővítve honlapunk információtartalmát. Célunk,
hogy a Térinformatika és a GIS Figyelő honlap-párja a közeljövőben mindenki számára hasznos ismereteket közvetítő, térinformatikai portállá váljon.
Pár szót az előzményekről! A katalóguskészítés "nyitánya" múlt év szeptemberében volt. Éppen túl voltunk a kétévente megjelenő, Magyarországi térinformatika forráskönyvének kiadásán, s mint az ilyenkor lenni szokott, máris újabb kiadványok elkészítésén törtük a fejünket. A felhasználókkal folytatott beszélgetések után egyértelmű vált számunkra, hogy nagy igény lenne egy átfogó térinformatikai termékgyűjtemény elkészítésére. Azt azonban nem tudtuk, hogy miként állnak hozzá az ötlethez a fejlesztő, forgalmazó cégek. Vajon mindenki külön-külön kívánja-e a "pecsenyéjét sütögetni", vagy pedig megnyerhetők arra, hogy a kínálatukat egy közös katalógusba szerepeltessék. Szolnokon, ahol a térinformatikai cégek vezetőinek többsége jelen volt, felhasználtuk az alkalmat arra, hogy egy rögtönzött megbeszélésen leteszteljük az érintett cégek prominens személyiségeinek véleményét.
Nagy örömünkre az ötlet fogadtatása abszolút pozitív volt!
A dolgok ezután már a maguk rendje szerint haladtak. Összeállt a koncepció, eldöntöttük, hogy az ingyenesen terjesztendő katalógusban a térinformatikai termékek négy csoportja szerepel: a térinformatikai alapszoftverek, a "dobozolt, polcról levehető" megoldások, a digitális térképek, térinformatikai adatok, valamint a mérőműszerek és egyéb berendezések. Nyár elejére már tisztázódott az is, hogy nyomtatott vagy elektronikus formában jelenjen meg a gyűjtemény. Túlzás lenne azt állítani, hogy egyszerű volt az adatgyűjtés. Az információk gyakran sok-sok telefonhívás, levélváltás után is kínos lassúsággal csörgedeztek. Az ilyenkor szokásos variációk mind előfordultak: gyakran nem olyan formában kaptuk az adatokat, ahogy azt vártuk, nem érkezett meg minden anyag, amit eredetileg kértünk, sőt még most is vannak cégek, akik adósak az adatszolgáltatással.
Ám minden jó, ha jó a vége! Jelenleg százötven térinformatikai termék adatai szerepelnek gyűjteményünkben, és ezzel alaposan felülmúltuk az induláskori legmerészebb várakozásainkat. Persze menet közben voltak olyan pillanatok, amikor még több termék bekerülésére volt kilátás, ám az előzetes jelentkezési lapok tartalma és a ténylegesen elküldött anyagok száma meglehetősen eltért. A törzsanyag összegyűlt, ami pedig még hiányzik, az néhány hónap múlva felkerül az internetre.
Mostani számunk meghatározó részét is a katalógusban szereplő információknak szenteltük, mivel igény van arra, hogy a digitális információk mellett nyomtatott anyag is rendelkezésére álljon az Olvasóknak - a leendő vásárlóknak. Lapunkban rövid leírásokkal próbáljuk segíteni Önöket abban, hogy minél eredményesebben tudjanak tájékozódni a katalógusban.

Szabó Szilárd
Borítólap

 

Magyar IT cég újítja fel az Eurogi honlapját >>>>
 
 Június 23-án az L&Mark Térinformatika Kft. nyerte meg az Eurogi szervezet által kiírt webmesteri pályázatot.
A nemzetközi bírálóbizottságban helyet kapott Patrik Ottoson a svéd Földinformációs Tanácstól, Chris Corbin az angol AGI képviseletében, valamint Bino Marchesini az Eurogi titkára.

Térinformatikai világnap - november 19.
 
 Immár hagyományosan világszerte minden évben megrendezik az amerikai ESRI kezdeményezésére a térinformatikai világnapot - idén november 19-én kerül rá sor. A különböző helyszínen tartott rendezvények célja a térinformatika és a térképészet megismertetése a fiatalabb generációkkal.
A részletes program a http://lazarus.elte.hu/hun/dolgozo/jesus/vilagnap/2003vnap.htm oldalon, illetve a Sulinet honlapján olvasható.

Autónavigáció >>>>
 
 Néhány éves lassú felfutást követően, az utóbbi években dinamikusan terjednek a fedélzeti navigációs rendszerek. Ezekhez Európában két cég szállít adatokat: az amerikai székhelyű Navigation Technologies, és a belga Tele Atlas.

Verziófrissítés
 
 A Bekes Kft.-tôl kaptuk a hírt, hogy megérkezett az ERDAS Imagine 8.7 béta verziója. Ízelítő az újdonságok közül: az új verzió a JPEG2000-es formátummal együtt a GeoJP2-t is támogatja;
továbbfejlődik a képek mozaikolására szolgáló egység; a szoftver lehetőséget nyújt majd a vágóvonalak importálására és exportálására, és a képek közötti színkiegyenlítés is javul.
A mozaikolt képet akár ferdén álló szelvényekre is lehet majd vágni, a DirectX 8.x segítségével pedig még gyorsabbá válik a nagy képek kezelése. A végleges változatot a gyártó őszre ígéri.

Régi-új rektor
 
 Ismét Klinghammer István egyetemi tanár az ELTE rektora.
Szeptember elsejétől megváltozott az ELTE Térképtudományi Tanszék neve. Az új név - Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék - utal a térképészet eszközeinek, feladatainak napjainkban tapasztalható átalakulására. A tanszék átkerül az ELTE újonnan alakult Informatikai Karára, az új kar tudományos és nemzetközi kapcsolatok dékánhelyettese Zentai László, a tanszék docense lett.

Industria nagydíj
 
 Az idei Industria kiállítás Nagydíját a Geometria Kft. által fejlesztett, Mahalia informatikai rendszer nyerte, amely az MVM Rt., illetve a magyar villamosenergia-rendszerben jelen levő társaságok számára a korábbinál pontosabb és megbízhatóbb hálózati-információk elérését teszi lehetővé. A díjat Gerse Károly vezérigazgató-helyettes vette át. A többéves fejlesztőmunkával megvalósult Mahalia a villamoshálózat üzemeltetését hatékonyabbá, és olcsóbbá teszi.

Magyar győztesek nemzetközi térképrajz-versenyen >>>>
 
 Augusztus 10-16. között a dél-afrikai Durbanban tartotta XXI. konferenciáját és éves ülését a Nemzetközi Térképészeti Társulás, az ICA. Ez alkalomból nemzetközi gyermek-rajzversenyt is
hirdettek. A delegációk tagjaiból felkért zsűri bírálta a világ különböző földrészeiről érkezett térképrajzokat.

Geoinformatika a földhasználatban >>>>
 
 Ezzel a címmel rendezték meg Székesfehérvárott, augusztus 14 - 19. között a Nyugat-Magyarországi Egyetem Geoinformatikai Főiskolai Karán a Nemzetközi Nyári Egyetemet.
Ebben az évben a fő téma a térinformatika alkalmazása a vidékfejlesztés és földhasználat területén, valamint a földügyi nyilvántartás, a kataszteri rendszer, a vidék- és területfejlesztés, a természetvédelem területén fellelhető gyakorlati ismeretek, nemzetközi tapasztalatok megismertetése a résztvevőkkel.

Talajtani térbeli adatbázis >>>>
 
 Az MTA Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézet, valamint a Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum közös kutatást indított a talaj vízháztartásának jellemzésére és a tájgazdálkodás feltételeinek talajtani szempontú értékelésére.

Díjesô >>>>
 
 A Magyar Köztársaság elnöke - a miniszterelnök előterjesztésére - augusztus 20-a alkalmából állami kitüntetéseket adományozott.

Bemutatjuk a kitüntetetteket! >>>>
 
 Detrekői Ákos - Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje polgári tagozata kitüntetés

1939-ben született Budapesten, édesapja mérnök, édesanyja röntgen-asszisztens volt. Egyetemi tanulmányait 1958-63. között az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Mérnöki Karán végezte.

Bemutatjuk a kitüntetetteket! >>>>
 
 Remetey- Fülöpp Gábor - miniszteri dicséret a Köztisztviselôk Napja alkalmából

Akik a Hunagi tagjaként szinte naponta kapják Remetey-Fülöpp Gábor küldeményeit, amelyekben a világ legkülönbözőbb szervezeteinek vezetőivel folytatott egyeztetések eredményéről számol be, felhívásokat közöl, rendezvényeket szervez, tanulmányokat készít, és ki tudná még felsorolni hányféle hivatalos és társadalmi munkát lát el, csak azok tudják értékelni, hogy milyen emberfeletti tevékenységet végez az FVM 1944. október 15-én, Budapesten született főtanácsadója.

Bemutatjuk a kitüntetetteket! >>>>
 
 Mészáros Rezső - Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje polgári tagozata kitüntetés

1974-ben került oktatóként a József Attila Egyetemre. Azóta volt dékán-helyettes, dékán, és hosszú ideig ő töltötte be az egyetem vezetői posztját, 1994 óta kétszer választották a József Attila Egyetem rektorává.

Térinformatika szoftverek és termékek >>>>
 
 Lapunk fennállása óta a legnagyobb szabású vállalkozás eredménye született meg. A most elkészült Térinformatikai szoftver-, adat- és műszerkatalógusban a hazánkban kapható térinformatikai termékek négy csoportját mértük fel: a térinformatikai alapszoftvereket; "dobozolt, polcról levehető" megoldásokat; a digitális térképeket, térinformatikai adatokat, valamint a mérőműszereket és egyéb berendezéseket.

Hozzászólás - Elek István tollából >>>>
 
 Nagy érdeklődéssel olvastam a Térinformatika 2003/4 számában megjelent "Mostohagyerek-e a térinformatika?" című vezércikket. Az írás sok érdekes kérdést feszeget, amely arra késztetett, hogy kifejtsem az álláspontomat a térinformatika jövőjét illetően.
A térinformatika mintha az "internet bumm" sorsára jutott volna, vagyis a kezdeti, nagy lelkesedés, csodavárás után végre a helyére került. Én ezt nem tartom bajnak, sőt szerintem túl nagy volt korábban a "felhajtás" a térinformatika körül

Autodesk On-site a növénytermesztésben >>>>
 
 Egyedülálló szoftvert fejlesztettek ki magyar szakemberek a mezőgazdaság számára. A program használata segít abban, hogy az alacsony termésátlagok közeledhessenek az Európai Unióban megszokott szinthez.

Bluetooth, mint vezeték nélküli óvóbácsi >>>>
 
 A dániai Aalborg állatkertben egy most bemutatott és egyedülálló ötlet jóvoltából a gyerekek a Bluetooth technológia és a mobiltelefonok segítségével az eddiginél jóval nagyobb biztonságban vannak. A BodyTags a nyomkövetésre specializálódott vállalat, a BlueTags fejlesztése.

Volt-e hatása Magyarországon a csernobili katasztrófának? >>>>
 
 Tizenöt évvel a csernobili nukleáris katasztrófa után, 2001-ben összevetették a radioaktív sugárzással összefüggésbe hozható pajzsmirigydaganatok, illetve a leukémia miatti halálozás
területi halmozódását.

Magyar sikerek az ICA konferencián >>>>
 
 Kétévente kerül sor a térképészek legfontosabb nemzetközi tanácskozására, melynek ez alkalommal a dél-afrikai Durban adott otthont. Ez volt sorrendben a 21. ilyen rendezvény,
amely ez alkalommal egybeesett a négyévente esedékes közgyűléssel, ahol a tisztújítás is történik.

GeoSolution 2003 - AGI 2003 >>>>
 
 Szeptember 16-18-án rendezték Londonban a brit térinformatikusok legjelentősebb eseményét, az év legnagyobb szakmai kiállítását és a nemzeti szervezet éves konferenciáját.

 

 
 


©GIS Figyelő