| | | |  |
2004/2

A területi adatinfrastruktúráról
Az információs társadalom kapujában állunk, vagy talán már át is léptük annak küszöbét. Átértékelődnek a fogalmaink, új értelmet nyernek a tradicionális elnevezések. Tudjuk, hogy az ipari társadalom az anyag, a gép, a technika korszaka volt; ahhoz pedig, hogy ezek működjenek materiális értelemben vett infrastruktúrára volt szükség: utakra, épületekre, vezetékekre. Ez képezte a gazdaság alapját. "Száz vasutat, ezret, csináljatok, csináljatok, hadd fussák be a világot, mint testet az erek" - kiáltott fel Petőfi, úgy ahogy a XIX. század igényeinek megfelelt. Másfél évszázad elteltével megváltozott a világ. Az információs társalomban már nem a vas, a kő, a beton megléte jelenti az igazi kérdést, ezt adottnak tekintjük (vagy ha hiányos, akkor úgy véljük, hogy ez csak idő és pénz kérdése, hogy kiépüljön), hanem az ezekről nyilvántartott információk. Kiépül a virtuális infrastruktúra, ami azt tartalmazza, hogy mi hol található. Nem új gondolat ez, hiszen a térképezésnek évezredes hagyománya van, nyilvántartások pedig mindig is léteztek, de most jutottunk el odáig, hogy a gazdaság fejődése és a társadalom stabilitása szempontjából a számítógépen kezelt területi információvagyon meghatározó jelentőségű. Mostani számunkban két oldalról is megközelítjük ezt a kérdést. Az egyik szempont, hogy hol tart ma a világ, milyen erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy kiépüljenek az egyes nemzetek téradat-infrastruktúrái....a másik szempont, - a globális a és lokális kapcsolata, - vagyis miként is állunk ezzel 2004 elején, Magyarországon..... Mindezekről részletesen olvashatnak lapunk 2004/2. számában. |  |
| Új iroda Egerben | | | | | Adatfeldolgozási üzletága erősítése érdekében a Rudas&Karig 2004 januárjában új irodát nyitott Egerben. Mint azt a cég vezetői elmondták, közmű területen komoly adatfeltöltési igény jelentkezett, melynek korábbi kapacitásuk keretében nem tudtak volna eleget tenni. Ezen feladatok elvégzését Egerbe, egy új irodába helyezték, ahol három új munkatárs foglalkozik adatfeltöltéssel. Kezdetben elsősorban több vízmű adatbázisának feltöltésén dolgoznak, de hosszabb távon az önkormányzati üzletágban jelentkező adatfeldolgozásokat is segíteni fogják. A Gispán rendszer sikeres használatához elengedhetetlen a korrekt adattartalom, melynek meglétét így a korábbinál nagyobb mértékben tudják biztosítani. |
| Geo: connexion-ben olvastuk… Egy jobb európai hálózat építése >>>> | | | | | Az üvegszálas optikai hálózat optimális teljesítményének elérése speciális eszközöket igényel még Európa vezető üzleti telekommunikációs szolgáltatójánál, a Colt Telecom csoportnál is. 2000-ig a Colt húszezer kilométernyi összefüggő hálózata tizenötezer felhasználót szolgált ki a kontinens harminckét városában. Ezekhez a közvetlen kapcsolatokhoz hozzáadódott még huszonhét egyéb szolgáltatási pont Európaszerte és az Egyesült Államokban, valamint tizenegy internetes központ. Ez volt a helyzet abban az évben, amikor a Colt a budapesti székhelyű FlexiTon Kft.-hez fordult egy olyan szoftvermegoldásért, mely automatizálja és korszerűsíti a hálózattervezési- és kezelési eljárásokat, valamint javítja a kapacitásgazdálkodást is. |
| Határőrizeti rendszer tendert nyert az Ericsson Magyarország Kft. partnereként a Geometria | | | | | A két cég között létrejött szerződés a Határrendészeti Tevékenységet Támogató Rendszer (HTTR) kialakításának térinformatikai szegmensére vonatkozik. Ennek keretében térinformatikai támogatású bevetés- és műveletirányítási rendszert alakítanak ki a határőrség számára. Az alkalmazás a GeoMedia szoftvercsalád elemeire épül. A szoftverfejlesztés egyéb részeiben a Geometria Kft. partnere az Idom 2000 Rt. Tervek szerint a rendszert még ebben az évben átadják. |
| Egységes postai címregiszter projekt indul az Elmű és Émász Rt.-nél | | | | | A többszázezer ügyféllel rendelkező közművállalatoknak kiemelt figyelmet kell fordítani az ügyfelek postai címeinek kezelésére. A kereskedelmi, gazdasági és műszaki területek között kialakuló egyre mélyebb informatikai integráció megköveteli, hogy a közös azonosítás egyik eszköze, a postai cím, vállalati szinten egységes, redundanciamentes és megbízható legyen. Az Elmű és Émász Rt.-nél most vezetik be az SAP EDM (energia adatmenedzsment) rendszert - ez kezeli többek között a fogyasztó- csatlakozó vezetékek és a közép/kisfeszültségű transzformátorok nyilvántartását. Ezzel egyidőben a műszaki megoldás szállítója, a Geometria Kft. olyan címregisztert alakít ki, amely biztosítja a vállalati szintű cím- és helyrajziszám-nyilvántartás és kontrollált kezelés feltételeit, garantálva a címnyilvántartás minőségét és megbízhatóságát. A rendszer közös kiszolgálója lesz valamennyi postai címet és helyrajzi számot használó vállalati informatikai alkalmazásnak. A projekt eredményeképpen várhatóan számottevően javul a nyilvántartás minősége, ugyanakkor csökkenek a kapcsolódó adminisztrációs költségek.
|
| Négymilliós támogatói szerződés | | | | | Ünnepélyes keretek között aláírt együttműködési szerződés keretében Nikl István, az InterMap Kft. ügyvezetője négymillió forint értékben adott át Kolibri Professional licenceket az ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék oktatóinak és a diákoknak. Az együttműködés ezen felül gyakorlatokra, speciális kollégiumok tartására, szakdolgozók gondozására és előadások tartására is kiterjed. A Kolibri az "első fecske" abban a közigazgatási térinformatika laborban, melyet az Informatika karon rendeznek be, és amely a nappali tagozatos diákokon kívül a különböző továbbképzésekben résztvevő hallgatók - köztük a jogászok - gyakorlati ismereteinek elmélyítésben is fontos szerepet kap. Klinghammer István rektor, tanszékvezető, az egyetem középtávú terveiről, a folyamatban lévő felsőoktatási reform részleteiről, ezen belül az oktatás és az "ipar" kapcsolatának fontosságáról beszélt. Nikl István hivatalosan is bejelentette, hogy március végére elkészül a Kolibri termékcsalád 5.0-s változata, melynek funkciókészlete körülbelül húsz százalékkal bővül. Szó esett arról is, hogy a Kolibrit határainkon kívül is forgalmazzák. Ennek erősítését célozta az is, hogy március első napjaiban részt vettek a belgrádi Intergeo kiállításon.
|
| Digitális közműnyilvántartás a Fővárosi Vízműveknél | | | | | Egységes, digitális műszaki nyilvántartás bevezetését tűzte ki célul a Fővárosi Vízművek Rt. A program egyik fontos lépése a digitális közműnyilvántartó rendszer bevezetése és az ehhez szükséges 1:500 méretarányú digitális közmű alaptérkép beszerzése. Közbeszerzéses pályázat keretében választották ki a Geometria Kft.-t és alvállalkozóját, a Komunálinfó Rt.-t a feladat megvalósítására. A kiválasztásnál jelentős szerepet játszott a Geometria több mint egy évtizedes közmű iparági fejlesztői tapasztalata, valamint a Budapesti Távhőszolgáltató Rt.-nél bevezetett digitális közműnyilvántartás sikere. 2005 januárjában indul az éles üzem, de a rendszer bevezetésére és a szükséges alaptérképek szállítására még ebben az évben sor kerül. A digitális közműnyilvántartás bevezetésével a Fővárosi Vízművek változásvezetési folyamatai leegyszerűsödnek, megszűnik az adatok redundanciája, nő az adathozzáférés sebessége és csökken a papírmunka mennyisége.
|
| Vacsora a Stefánia Palotában | | | | | Február 12-én évértékelő összejövetelre hívta kiemelt térinformatikai partnereit a graphIT Kft. Hennel Tamás ügyvezető igazgató beszámolt a cég eddigi tevékenységéről, kiemelve az Intergraph termékek hazai forgalmazásában rejlő és eddig nem teljesen kiaknázott lehetőségeiket. Bár a múlt év nem hozta meg mindazokat a sikereket, melyeket a két cég egyesítésétől reméltek, az idei esztendő bíztatóan indult - hallottuk Hennel Tamástól. Tóth Zoltán, a térinformatika üzletág igazgatója a felhasználók elképzeléseinek tökéletes kiszolgálását jelölte meg az általuk kiemelt fontosságú marketingszempontként. A cég nemcsak két világszerte ismert térinformatikai alapszoftver magyarországi forgalmazásával, hanem számos saját termékkel, adatbázissal és újabban szolgáltatással veszi ki részét a hazai térinformatika piacból. Így például a 2003-ban kifejlesztett Webtérkép alkalmazásukkal havidíjas szolgáltatást indítottak a kiterjedt hálózattal rendelkező vállalatok számára, levéve a térképi információk internetes megjelenítésével, és nem utolsó sorban folyamatos karbantartásával járó terheket a cégek válláról. A beszámolókat kötetlen beszélgetés és ínyencségek követték.
|
| Áttörés a térbeli adatgyűjtésben | | | | | A piLINE Számítástechnikai Kft. már több mint egy évtizede fejleszt országos kiterjedésű műszaki térinformatikai rendszereket. A cég új profilja a lézerszkennelés, amihez professzionális készüléket használnak. A LMS-Z420i jellegzetessége, hogy a szkennert nagyfelbontású, cserélhető kamerával szerelték fel, így a lézerszkenneléssel párhuzamosan az objektumról digitális képfelvételek is készülnek. A digitális képfelvételekből származó színinformáció rávetíthető a pontfelhőre, így a modell a pontos térbeli ábrázolás mellett fotorealisztikus hatással is rendelkezik, ami fontos információ lehet a modell elemzése vagy további feldolgozása során. A piLINE Kft.-nél hamarosan elkészül a hazai követelményrendszerre adaptált adatfeldolgozási technológia, amely az egyes szakterületek által igényelt adatformátumban biztosítja a háromdimenziós lézerszkennelt állományok előállítását. |
| Csornai Gábort kitüntették | | | | | A Novafer Alapítvány kuratóriuma - Mihály Szabolcs, a Fömi főigazgatójának felterjesztésére, valamint Detrekői Ákos rektor és Almár Iván csillagász ajánlása alapján - a műholdas távérzékelés, illetve az űrfelvételek mezőgazdasági és környezetvédelmi célú alkalmazása, a szántóföldi növénymonitoring és termés-előrejelzési program fejlesztése és bevezetése, az EU agrártámogatási rendszer működtetési alapfeltételét jelentő Mezőgazdasági Parcellaazonosító rendszer (Mepar) térinformatikai hátterének megalapozása és kiépítése terén végzett alkotó munkájáért a Fömi Távérzékelési Központjának vezetőjét Gábor Dénes díjban részesítette. |
| Verzióváltás | | | | | Megújult a MapInfo Professional v7.5 földrajzi információkezelő, döntéstámogató és adatbázis-kiértékelő szoftver. Szolgáltatásai között található a térképezés, az arculatközpontú földrajzi elemzés, az adatfeldolgozás és kiértékelés, valamint a jelentéskészítés. A most megjelent verzióval könnyebben hozzáférhetünk a különböző formátumú és struktúrájú adatokhoz, és javultak a térképkészítő, CAD funkciók is. Az elemmódosító készletben új az objektumelforgatás és az ofszet funkció. Látványosabb térképek készíthetők a jövőben a szoftverrel, ugyanis az új felületkitöltő jelekkel, a felhasználói szimbólumokkal és a jó felbontású háromdimenziós felületre illeszthető alapadatokkal - az export és nyomtatási lehetőségekkel kombinálva - kartografált térképekhez hasonló, minőségi nyomatok születhetnek. Az új változat a korábbinál gyorsabb munkafolyamatot biztosít a jobb fájl- és munkacsoport kezeléssel, új billentyűkombinációkkal és ikonelemekkel. A korábbi és a leendő felhasználók a graphIT Kft.-nél igényelhető, ingyenes termékbemutató CD segítségével megbizonyosodhatnak a v7.5 képességeiről.
|
| A graphIT a térség legsikeresebb Intergraph-partnere | | | | | Február végén tartotta meg az Intergraph Corporation a céget képviselő partnerei számára a szokásos évindító szakmai konferenciát. Akárcsak világszerte, a közép-kelet európai térségben is sikeres évet zárt a térinformatika egyik vezető cége. Hazai vonatkozású hír, hogy 2002 után, a 2003-ban is az Intergraph hazai képviselője, a graphIT Kft. nyerte el a közép-kelet európai térség legsikeresebb üzleti partnere címet. A konferencián bemutatták a GeoMedia termékcsalád legfrissebb, 5.2-es verzióját. A GIStechnológia változását jelzi, hogy az Intergraph legfrissebb fejlesztései immár az internetes termékekben jelennek meg először. A cég vezetô termékébe, a GeoMedia WebMap Professional-be például beépítették a lineáris hálózatokat menedzselő Transportation Manager termék valamennyi funkcióját, így lehetővé válik komplex funkcionalitású közút- és vasúthálózatok interaktív menedzselése internet/intranet környezetben. |
| Hunagi közgyűlés | | | | | 2003. december 18-án tartotta tizenharmadik közgyűlését a Magyar Térinformatikai Társaság. Az ülésnek az FVM Földügyi és Térképészeti Főosztálya adott otthont a minisztérium színháztermében. Napirend előtt a Térinformatika főszerkesztője emléklapot adott át a Hunagi főtitkárának a nemzetközi kapcsolatotok ápolásában és a hozzájuk kapcsolódó információk szolgáltatásában végzett munkájáért. A közgyűlés jegyzőkönyvileg gratulált Szabó Szilárdnak, és a szaklap minden munkatársának a 100. szám megjelenése alkalmából. Apagyi Géza főosztályvezető, az egyik alapító tag, az MFTT képviseletében tartott megnyitó beszédében megemlítette, hogy a Hunagi kilenc éves története és eredményei igazolták a hét alapító szervezet felismerését egy nemzeti interdiszciplináris térinformatikai társaság létrehozására, amelyhez hasonló azóta az EU minden tagországában megalakult. A Hunagi tagjainak száma szépen gyarapodik: a közgyűlés idején már 84 intézmény, hét országos projekt, és húsz diák tagja volt a szervezetnek. A küldöttek elfogadták a beszámolókat és a 2004. évi munkaprogramot. A közgyűlés Sikolya Zsoltot, az IHM főosztályvezetőjét választotta újabb két évre a szervezet elnökének.
|
| Hunagi jubileum | | | | | 2004. november 17-én, a Térinformatika világnapján, a Hunagi egész napos fórumot szervez Budapesten, várhatóan az FVM színháztermében. Tervek szerint négy szekció lesz: köszöntők, visszatekintések; az EU-csatlakozást segítő fejlesztések és alkalmazások bemutatása; versenyképesség: a piaci (együttműködési) eredmények az Európai Gazdasági Térben ;valamint a Hunagi tagszervezetei és tagintézményei eredményeinek bemutatása. A szervezésben és a szakmai tartalom biztosításában a ma is aktív alapító tagok, így például a gita Magyarország, a Hungis Alapítvány, az MFTTT, a Magyar Földrajzi Társaság, a NJSZT és a Nyugat-Magyarországi Egyetem Geoinformatikai Kar partneri közreműködésére számítanak. Az esemény médiavisszhangját poszterkiállítás és sajtótájékoztató szervezésével kívánják erősíteni. A Congress Kft. már megkezdte a fontosabb kérdések tisztázását. A költségeket részben pályázati forrásokból tervezik fedezni.
|
| A nemzeti parkok digitális alaptérképeiről >>>> | | | | | Az állami alapadatok előállítására komoly anyagi ráfordításokkal országos, kiemelt projektek folynak. Az elkészült állományok azonban gyakran elérhetetlenek vagy megfizethetetlenek azon szervezetek számára, akiknek törvényileg előírt feladatuk ezen adatok használata. Dobogókőn hallottunk a Kiskunsági Nemzeti Park szakembereinek gondjairól. |
| Sajátos célú térképészet >>>> | | | | | Az 1996. évi LXXVI. törvény a földmérési és térképészeti tevékenységről rendelkezik, de a törvény szövege nagyrészt az állami alapfeladatok ellátására vonatkozó szabályok részletes leírása. Bár üdvözlendő a minőségi térképellátás megvalósítását célzó szándék, mégis fel kell hívnunk a figyelmet a törvény hibáira. |
| Mesés India, sikeres konferencia >>>> | | | | | Egy különleges konferenciáról nem lehet az események száraz ismertetésével tudósítani, kivonni magunkat a hely varázsa alól. Így a GSDI 7 konferencia specialitásait és az élményeket együtt vettem lajstromba. |
| Tallózás a GSDI 7 konferencia előadásai között >>>> | | | | | A bangalore-i konferencia öt napján több mint száz előadás hangzott el, a világ különböző részeiről érkezett szakemberek tolmácsolásában. A budapesti GSDI 6-hoz viszonyítva jóval többen szólaltak meg az Európától földrajzilag távol eső területeken élő és dolgozó kutatók közül. Számos előadással képviselte magát India mellett Kína, Japán, és Ausztrália is.
|
| Magyar előadás Bangalore-ban >>>> | | | | | Remetey-Fülöpp Gábor, a Hunagi főtitkára a GSDI 7 konferencián a Nemzeti Térbeli Adatinfrastruktúra kezdeményezések szekcióban átfogó előadást tartott a kataszteri rendszer, mint fogalom értelmezéséről, használatáról az egyes európai országokban. Előadásának alapját a 2002-ben Madridban tartott első Európai Kataszteri Konferenciára készített nemzeti jelentések képezték. |
| Térinformatikai oktatóanyag Phare finanszírozással | | | | | A Miskolci Egyetem és a Debreceni Egyetem Agrárcentrumának oktatói hatkötetes tankönyvsorozatot készítettek. Az "ESZA-típusú kísérleti projekt a képzésből a munka világába történő átmenet támogatására" keretében elkészült kötetek szerkesztői Tamás János és Dobos Endre. Az "Általános térinformatikai alapok" kötet érinti a térképészet néhány alapismérvét, a térinformatika rendszerező ismereteit, a távérzékelés és globális helymeghatározás fogalmi meghatározását, a vetülettan legfontosabb tudnivalóit. A vektoralapú térinformatikai rendszereknél az ArcView moduljait és azok használatát, a Golden Software Mapviewerban végezhető térinformatika műveleteket, valamint a Microstation Geographicsban az adatkezelés mikéntjét foglalják össze. A raszteralapú térinformatikai rendszerek közül az Idrisi és az Erdas használatát részletezik a szerzők. ... |
| A vízió nyomában | | | | | A Digitális Föld az elmúlt öt évben világméretű programmá nőtte ki magát. Mint azt már a lapunk 2002/8. számában megjelent cikkben olvashatták, 1998-ban az Egyesült Államok akkori alelnöke, Al Gore, egy víziót vázolt fel a Los Angelesben összegyűlt szakembereknek. Egy olyan virtuális világot, mely akár gyerekek számára is használható és szinte minden tudományterületet felölelő, térbelileg rendezett információtömeg. Az érzékletesen előadott elképzelés termékeny talajra hullott, kutatóhelyek, állami apparátusok, világcégek álltak mögé először az Újvilágban, majd a Föld többi kontinensén. Azóta három konferencián találkoztak a program iránt elhivatottak. Bangalore-ban Timothy W. Foresman, a Nemzetközi Távérzékelési Oktatási Központ alelnöke a program jelenlegi helyzetéről, az elkészült alkalmazásokról és az előttük álló kihívásokról beszélt. |
| Újabb tételek a katalógusban >>>> | | | | | Örömmel tapasztaltuk, hogy nagy sikert aratott a múlt évben kiadott Térinformatikai szoftver-, termék-, adat- és műszerkatalógus. Az első verziót a szolnoki OTK-n mutattunk be, és ingyen osztottuk ki a konferencia látogatói között. Előfizetőink ugyancsak megkapták a katalógus egy példányát, és természetesen az újságban is olvashatták a termékek rövid összefoglalóit. |
| A hazai űrtevékenység kiemelkedő alakjának kitüntetése | | | | | A Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) avaslata alapján a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége Szövetségi Tanácsa kimagasló, hosszú időn át végzett szakmai-társadalmi tevékenysége elismeréséül Apáthy Istvánt, a MANT tagját, a Magyar Űrkutatási Tanács szakértőjét, az Űrkutatási Tudományos Tanács tagját MTESZ Díjban részesítette. |
| Második Galileo Konferencia a bővített Európáért >>>> | | | | | Május 27-28-án kerül sor Budapesten a második Galileo Konferenciára. A rendezvényt a Magyar Űrkutatási Iroda, az Eurisy, valamint a Galileo program szervezi. Céljuk a szakemberek, kezelők, tervezők és szolgáltatók összehozása az Európai Unió tagországaiban és a csatlakozó országokban tevékenykedő, állami és magánszektor felhasználóival. |
| Sikeres Glonassz indítás >>>> | | | | | 2003. december 10-én Bajkonurból Proton rakétával sikeresen pályára állították az orosz Glonassz navigációs műholdrendszer három új holdját. A start érdekessége, hogy most először került Föld körüli pályára egy második generációs (Glonassz-M) mesterséges hold. |
| Rések a Föld mágneses terében >>>> | | | | | Bolygónk mágneses tere pajzsként véd bennünket a világűrből érkező, töltött részecskék ellen. A NASA és az ESA űreszközeinek legújabb eredményei szerint azonban a pajzsban többórás "repedések" alakulnak ki. |
| Újabb amerikai navigációs műhold a pályán! >>>> | | | | | 2003. december 21-én, közép-európai idő szerint reggel 09:05-kor, egy Delta rakétával indult Floridából a világűrbe az Amerikai Légihaderő legújabb GPS holdja, melyet Magyarországon is hamarosan egy sor térképész, földmérő, pilóta, hajós, autóvezető, vagy éppen járműflotta-irányító fog használni. |
| Helyfüggő szolgáltatások és telekartográfia >>>> | | | | | Január végén második alkalommal rendezték meg a "Location Based Services (LBS) and TeleCartography" szimpóziumot a bécsi Műszaki Egyetemen. A szakmai összejövetelt az egyetem Térképészeti Intézete és az ICA, a Nemzetközi Térképészeti Társulás internetes térképekkel foglalkozó bizottsága szervezte. A kétnapos rendezvényen összesen huszonkilenc előadás hangzott el, az előadók tíz országból - zömmel Európából (Németország, Ausztria, Svájc, Hollandia) érkeztek -, de volt néhány tengerentúlról (Egyesült Államok, Ausztrália) idelátogató szakember is. |
| |
|
| |