| | | |  |
2004/5

Közlekedéstől az esélyegyenlőségig Navigare necesse est, vivere non est necesse! Vagyis: "Hajózni kell, élni nem muszáj!" Plutarkhosz szerint ez Pompeiusz mondása volt, s állítólag akkor hangzott el, amikor egy vihar idején a legénység vonakodott beszállni a hajóba. Azóta persze változtak a viszonyok, és nagy megrökönyödést váltana ki, ha valaki kerek-perec kijelentené, hogy "élni nem muszáj". A mondat első fele viszont soha ennyire nem volt aktuális, mint éppen most. Közlekedés nélkül elképzelhetetlen az életünk, ez a modern gazdaság egyik meghatározó iparága. A mobilitás révén kitágult életterünk is. Miközben élvezzük a közlekedés megannyi előnyét, egyben szenvedjük is az ezzel járó problémákat. A megnövekedett közlekedés egyszerre áldás és átok is…
|  |
| IIER pillanatkép >>>> | | | | | Tavaly november 20-án kötötték meg azt a szerződést, amely szerint az Integrált Igazgatási és Ellenőrzési Rendszer (IIER) fejlesztését Phare projekt keretében a HP Magyarország Kft. vezette konzorcium végzi. Azóta a HP a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) munkatársaival együttműködve dolgozik a projekten, és az ütemterv szerint haladnak a munkálatok. |
| Térképek a Kis-Balatonról | | | | | Június 27-én ünnepélyes keretek között nyitották meg a Térképek a Kis-Balatonról című kiállítást Keszthelyen, a Balatoni Múzeumban. Müller Róbert, a Balatoni Múzeum igazgatója, Klinghammer István, az ELTE rektora, és Brezsnyánszky Károly, a Magyar Földtani Intézet igazgatója mutatta be a kiállítás anyagát. A 130 éves Magyar Állami Földtani Intézet könyvtárának állományából, és más állami intézmények, illetve magánszemélyek gyűjteményéből állították össze a kiállítás anyagát. A Kis-Balatont és környékét bemutató XVI-XX. századi térképek alapján kirajzolódik a táj több száz évvel ezelőtti arculata, de - szeptember 17-ig - a régi térképek mellett a Földtani Intézet legújabb kiadványait is megtekinthetik a látogatók. |
| Térképrendszer-váltás >>>> | | | | | Mostantól már csak a NATO-előírások szerinti katonai topográfiai és hadműveleti együttműködési térképekkel rendelkezik a Magyar Honvédség - jelentette be Szenes Zoltán altábornagy, a HM Honvéd Vezérkar főnöke július 1-jén, az MH Térképész Szolgálatnál tartott ünnepi állománygyűlésen, amelyen részt vett Juhász Ferenc honvédelmi miniszter és Gömbös János miniszteri irodavezető is. |
| Elismerések >>>> | | | | | A múltkori számunk megjelenése óta örvendetesen sok sikerről, elismerésről értesültünk. Ezeket gyűjtöttük most egy csokorba. |
| Öko-Aqua 2004 konferencia | | | | | Június 9-11. között nyolcadik alkalommal rendezte meg a Víz- és Csatornaművek Országos Szakmai Szövetsége az Öko-Aqua Nemzetközi Víziközmű konferenciát, amely az idén először kiállítási lehetőséget is adott a víz- és csatornázási területen tevékenykedő hazai és nemzetközi cégeknek. 74 cég képviseltette magát a rendezvényen - elsősorban a beszállítói oldalról -, de a szolgáltatók (Fővárosi Vízművek Rt., Debreceni Vízmű Rt.) és a műszaki informatikai megoldásokat szállítók is jelen voltak. A Geometria először vett részt a kiállításon a MIR és a Mirtusz rendszerek bemutatásával. A konferencia résztvevői láthatták a Fővárosi Vízművek Rt. jelenleg bevezetés alatt álló digitális közmű-nyilvántartási projektjét is. Megismerkedtek az új EU-s követelményekkel, feladatokkal, piaci kihívásokkal, finanszírozási forrásokkal, műszaki megoldásokkal. Hat szekcióban 111 előadás hangzott el, melyek jelentős része műszaki jellegű témákat tárgyalt. Külön szekciót kaptak közgazdasággal, informatikával, humán erőforrással, valamint oktatással foglalkozó előadások.
|
| Belvíz-veszélyeztetettségi elemzés Dél-Alföldön >>>> | | | | | Hazánkban az 1980-as évek elejére nyúlnak vissza a síkvidéki területek belvízi veszélyeztetettségének térképi ábrázolására irányuló első próbálkozások. Az Országos Vízgazdálkodási Keretterv készítésekor szerkesztett belvíz-gyakorisági térképek továbbfejlesztéseként - a belvízképződést befolyásoló különböző tényezők térképeit is figyelembe véve - 1992-ben elkészült az Alföld belvíz-veszélyeztetettségi térképe, majd nemrégiben az országos térkép is. Ezek a vízügyi szolgálat számára kielégítő pontosságúak, a mezőgazdasági és területfejlesztési feladatok azonban megbízhatóbb térképet is igényelnek. |
| Detrekői Ákos a televízióban | | | | | A BME rektora viszonylag rövid időn belül kétszer is szerepelt a televízióban. Június 14-én "A gömbtől a geoidig" címmel tartott előadást a "Mindentudás Egyeteme" sorozatban. Előadásában többek között nagy hangsúlyt kapott az űrtechnika szerepe a Föld alakjának, méretének és felszínének meghatározásában, s ily módon közvetve a térinformatika is említésre került. Július elején a televízió "Válaszd a tudást" című műsorában viszont már maga a térinformatika volt a téma. A riporter rácsodálkozó kérdései jól mutatták, hogy bizony még sok tennivaló van ezen szakterület eredményeinek propagálásában. A nagyközönség szinte alig tud valamit a térinformatika mibenlétéről és használhatóságáról.
|
| Agytérképezés >>>> | | | | | 2001-ben kezdte meg a L&Mark Informatika Kft. egy térinformatikai alapokon nyugvó neurológiai platform fejlesztését. A Neuro Proteomics & Genomics Information System (NPGIS) kezdeményezés olyan tudásbázis felépítését teszi lehetővé, amely az agykutatás széleskörű információigényét kívánja kielégíteni. |
| Éljünk a lehetőségekkel! >>>> | | | | | Magyarország európai uniós csatlakozásával a hazai vállalkozások, intézmények előtt sok előnyös lehetőség nyílt meg. A hazai szervezetek azonban nem eléggé informáltak az őket érintő változásokkal kapcsolatban, munkatársaik nem látják át az Európai Unió intézményi-, támogatási-, jogrendszerének működését. Lapunk e most induló cikksorozatával hasznos elméleti és gyakorlati ismeretekkel kíván az érintetteknek segíteni. |
| Megalakult az ITS Hungary | | | | | 2004. május 20-án tartotta alakuló ülését az "ITS Hungary". A szervezet mintegy húsz alapító tagjának tevékenysége lefedi az intelligens közlekedési rendszerek közúti közlekedésben való alkalmazásának teljes területét, illetve az alkalmazások teljes szakmai körét. |
| Autónavigációs térképek >>>> | | | | | Autóban ülve nem mindegy, hogy a térkép, ami segíti a tájékozódásunkat, mennyi ismeretet nyújt. Az autónavigációs rendszerekben használt térképek hatalmas tudást hordoznak, amit csak helyszíni adatgyűjtéssel lehet előállítani. Hogy mennyi féle információt kell a rendszerbe felvenni, abba e cikk ad betekintést. |
| Lehetőségek és eredmények a közlekedésben >>>> | | | | | Ez év májusában az EU határai kibővültek, Magyarország úthálózata integrálódott az európai úthálózatba. Fontos feladatunk, hogy a kialakult helyzetet a navigációs térképek is kövessék. A több mint 450 millió EU polgár közül bárki lehet Integrált Közlekedési Rendszer (ITS) felhasználó akár közvetlenül, mint turista, bejáró (ingázó), üzleti utazó, szállítást végző, fuvarozó; akár közvetve, mint a közlekedés környezeti hatásait elszenvedő, vagy valamilyen szállítási szolgáltatásban érdekelt. Mindannyiuk kiszolgálása a cél akár az optimális útvonaltervezésben, akár útközben, biztosítva a valós adatokat. |
| Taxik szolgáltatták az adatokat >>>> | | | | | A májusi ITS konferencia csaknem kétszáz előadásából nehéz kimazsolázni néhányat, hisz hét kiemelt témakör köré csoportosulva, mind izgalmas kérdéseket boncolgatott. Laborczi Péter és osztrák kollégái a digitális térképek előállításának meglepően olcsó, más rendszerek adatainak felhasználásából származó módjáról beszéltek. Az adatforrás a flottakövető rendszer, amelynél a gépjárművek pillanatnyi helyzetének adatai folyamatosan érkeznek a központba. |
| ERTICO - European Road Transport Telematics Implementation Coordination Organisation >>>> | | | | | Az európai telematikai alkalmazások bevezetésének koordinálását végző szervezet 1991-ben alakult a vezető európai iparvállalatok, a közlekedési miniszterek, valamint az Európa Bizottság kezdeményezésére. A szervezet az intelligens közlekedési rendszerek európai megvalósításának hajtóereje, amely biztosítja partnerei számára azt a lehetőséget, hogy a jövő európai közlekedésének kialakításában részt vegyenek. |
| Teszteltük az új magyar navigációs térképet >>>> | | | | | Nap, mint nap közlekedve, autózva Budapesten, úgy hogy a várost ismerjük, fel sem merül az emberben, hogy milyen lenne, ha valaki állandóan diktálná merre menjen. Persze amint ismeretlen környékre tévedünk, azonnal elbizonytalanodunk, kérdezősködünk, idegesen telefonálunk, a térképet bújjuk. Ilyenkor már eszünkbe jut, milyen jó lenne tudni az utat, hogy hányadik kereszteződésben kell elkanyarodni, hogy a baloldali, vagy a középső sáv visz-e a célunk felé. |
| Intelligens közlekedés >>>> | | | | | A Budapesten megrendezett ITS konferencia az intelligens közlekedéshez kapcsolódó témakörök széles választékát sorakoztatta fel. Szó esett az úthasználat detektálásától kezdve a különböző fizetésmódokig, az EU-ban várható egységesítéstől a kétoldalú, államközi megállapodásokig szinte mindenről. Külön szekció foglalkozott a kelet-európai helyzettel. Érdekes a különböző szakterületek eredményeinek találkozása, például a kilométer-alapú díjfizetés kialakításánál. Megjelenik a GPS, hozzá természetesen a jelet szolgáltató műholdrendszer, majd a kis fekete doboz az autókban. A másik oldalon a telematika is rögtön felsorakozik, hisz mindez a forgalomszervezéshez és az útvonalajánláshoz hasznos adatokat tud szolgáltatni. A "kis dobozok" drágák, az emberek pedig furikáznak határokat átlépve; szükség van az EU koordinációra, hogy a technológia és a berendezések a kontinens teljes területén használhatók legyenek.
|
| Útinformációs rendszer Magyarországon | | | | | Az útinformációk gyűjtésére és széleskörű terjesztésére szakosodott szervezet, az Útinform, több évtizede szolgálja a magyar közutakat használók népes táborát. Hírei az országos közutakról és az autópályákról szólnak. Naponta többször küldenek friss adatokat a megyei közutak és az autópályák kezelői, mérnökségei. Az információk 90 százalékát kitevő adatok összesen 110 helyről érkeznek. Az információk gyűjtését és különböző célú publikálásának előkészítését információs rendszer segíti. A Hétpont Kft. által fejlesztett és üzemszerűen működő Roadinfo (Útinform) rendszer az "intelligens utak" meghatározó része. |
| Behálózták fél Amerikát és Európát >>>> | | | | | A Geometria az elmúlt évtizedben több millió kilométernyi úthálózat adatait dolgozta fel két kontinensen. Az autó-navigációs adatbázisokhoz már a 90-es évek eleje óta készít digitális úthálózat-adatokat a cég. Az első megbízást a holland EGT (European Geographic Technologies) vállalkozástól kapta, és az előállt adatok a Philips cég CARIN gépjármű-navigációs rendszerének részét képezték |
| Olimpia térképen is - Hellas Navigation CD | | | | | Az Athéni Nyári Olimpiai Játékokra érkező autósok a Tele Atlas jóvoltából digitális térképen is tájékozódhatnak a várható csúcsforgalomban. A cég bejelentése szerint a Hellas Navigation CD 2004/2005 of Greece a Blaupunkt TravelPilot DX és E, gépkocsiba épített navigációs eszközökkel is használható. A Tele Atlas Hellas CD-jét Athénban utcai árusítóhelyeken is meg lehet vásárolni. A korongon a város körüli, Attika térségnek úthálózata és Patras, Thessaloniki, illetve a macedón határ felé vezető főutak úthálózata kapott helyet. Az utazók több mint 150 város és község közül választhatják ki úti céljaikat. Forrás: www.szt.hu/cikkek/hellas |
| Temetői térinformatika >>>> | | | | | A magyarországi temetők helyzete sok szempontból tarthatatlan és méltatlan. Az egyik legszembetűnőbb a helyenként egymásba nyúló sírhelyek, másutt pedig a kihasználatlan területrészek. Ezek az anomáliák nemcsak az újabb sírhelyek kijelölését, de a kegyelet lerovását is nehezítik. |
| Felvételek sárkányrepülőgépről >>>> | | | | | Alaposan meggondolandó, hogy mikor, milyen légifényképezési és kiértékelési módszert válasszunk. Nem minden esetben szükséges ugyanis a centiméteres pontosság, s ilyenkor nem indokolt a költséges légi felmérés sem. Van más alternatíva is. Ezt mutatja be Bartha Csaba néhány konkrét példa kapcsán. |
| Erdélyi magyar műemlékek >>>> | | | | | Erdély és a Partium hagyományosan fontos szerepet játszott az európai és az egyetemes magyar kultúrában. Reménykedünk, hogy az európai integrációt mások is, hozzánk hasonlóan úgy képzelik el, hogy ez a folyamat a vidék, a régiók sajátosságainak, építészeti szempontból is változatosságot jelentő különlegességeinek figyelembevételével, integrálásával megy majd végbe. |
| Térképek, adófizetők, közcél, közhaszon >>>> | | | | | A Térinformatika 2004. májusi számában Elek István "A Digitális térképek felhasználása" címmel igen fontos gondolatokat vet fel. Mindenkinek javaslom, hogy vegye elő, és figyelmesen olvassa el (vagy olvassa újra). A cikkre két érintett minisztérium állásfoglalása is megjelent, egyik Sikolya Zsolt (IHM) tollából, a másik pedig Apagyi Géza válasza az FVM-ből. Mindhárom cikk felkavaró élmény azok számára, akik valamiképp érdekeltek a térinformatikában. Igen érdekes azonban, hogy ezen három, egymáshoz kapcsolódó cikk után nem izzottak fel a Térinformatika szerkesztőségének telefonvonalai. Lehetséges, hogy már senki nem olvas, vagy ha mégis, akkor fásultan tudomásul veszi amit írnak, s nincs véleménye? Vagy fél leírni nézeteit, vagy a renyheség győz? Hosszan gondolkodtam azon, miképp írjam le a véleményemet. |
| Újabb mesterséges holdak a Föld körül >>>> | | | | | Nemrég állították Föld körüli pályára Tajvan második mesterséges holdját. A május 20-i sikeres indítás a kaliforniai Vandenberg légibázisról történt. A 750 kg tömegű, 5 éves élettartamúra tervezett ROCSAT-2 nevű hold végső keringési magassága 891 km, irányítását tajvani szakemberek végzik. A távérzékelésen túl tudományos feladata a légkörben, 15 és 90 kilométeres felszín feletti magasságban, a zivatarfelhők és az ionoszféra között létrejövő ritka, látványos elektromos kisülések vizsgálata lesz. Ezeket az eseményeket eddig csak földi megfigyelések során tudták vizsgálni, így jelentős új eredményekre számítanak a légkör elektromos jelenségeinek kutatásában |
| Nature-GIS konferencia >>>> | | | | | A Nature-GIS hálózat az Európai Bizottság IST programjának, a térinformatikai rendszerek európai ernyőszervezetének (GISIG) és számos nemzeti tagszervezetnek a közös projektje. 2004-es konferenciájukat Budapesten az FVM Tanácstermében tartották június 8-án. |
| Konferencia az Atomerőműben >>>> | | | | | "Építési geodézia múltja az Atomerőműben és jövője az Európai Unióban" címmel rendezte mérnökgeodéziai konferenciáját május végén a Paksi Atomerőmű. A meghívottak az erőmű beruházási, kivitelezési és üzemeltetési vállalkozói voltak. Összeszokott társaság, hisz annak idején ott voltak az első kapavágásoknál - sőt többen már az azt megelőző geodéziai méréseknél is.
|
| |
|
| |