| | | |  |
2005/2

A térinformatika szakma érdekérvényesítő képessége
A napokban levelet kaptam Kákonyi Gábortól. Azt írta, hogy van egy régóta dédelgetett ötlete, a GIS Busz. Valamikor, úgy 1986 táján egy Budapest felé tartó vonaton összetalálkozott egy idős, nyolcvan év körüli úrral, Dr. Ungváry Sándorral. Ő volt Kolozsvár utolsó magyar polgármestere, amiért Petru Groza miniszterelnöksége alatt hét év börtönbüntetésre ítélték. Később sikerült a rabságból megszöknie, s a jeges Szamos átúszásával kimenekülnie az országból. Ungváry Sándor mesélte el, hogy amikor Magyarország visszakapta Észak-Erdélyt, "könyvtár-buszokat" indítottak az eldugott erdélyi falvakba. A buszokban a könyveken kívül mozigép is volt. Ez adta Gábornak az ötletet, hogy ennek mintájára "GIS buszt" kellene indítani a kisebb falvak és községek iskoláiba. A számítógéppel, projektorral, térinformatikai szoftverrel, GPS vevőkkel, és persze digitális térképi adatokkal felszerelt busz a szegényebb iskolákba is pár napra eljuttathatná a térinformatikát. A GIS busz felszereléséhez hozzájárulhatnának a hazai cégek, mind a hardver, mind a szoftver tekintetében. Igazából maga a busz és a felszerelések egy kezdeti beruházást, míg a sofőr és a benzin meg később, havi rendszeres költséget jelent. Megkérdezte, hogy első hallásra tetszik-e az ötlet. Kapásból azt válaszoltam, hogy az ötlet érdekes, de kétlem, hogy jelentős támogatási hajlandóság volna a cégek részéről. Hozzátettem, hogy én már annak is örülnék, ha legalább a megyei jogú városokat fel lehetne keresni, és GIS napokat lehetne rendezni. Időközben az IHM egyik főosztályvezetője is hozzászólt a beszélgetéshez. Mint mondta, az ötlet valóban nagyon szívet melengető. Hozzátette, hogy mi nyilván elfogultak vagyunk a térinformatika kultúra terjesztése iránt, de attól fél, hogy a politikai döntéshozók számára nem lehet egy napon említeni a magyar és az egyetemes kultúrának egyik legnagyobb részét hordozó könyvek, valamint a térinformatika terjesztését. Ennek ellenére, ha lehetne találni szponzorokat, jó lenne megvalósítani. Nem hiszi, hogy ezek között - érdemi anyagi erők bevetésével - állami szponzorokra is lehetne számítani, hiszen egyre nagyon erőfeszítéseket kell folytatni az állami kiadások lefaragása érdekében, és erre többek között az EU is figyelmeztet minket. Kákonyi Gábor továbbra is szeretné hinni, hogy ebben az évtizedben a térinformatika megismertetése az iskolásokkal ugyanolyan fontos feladat, mint ötven évvel ezelőtt egy földrajzi atlasz átnyújtása volt. Erre áldoznia kell az államnak és a cégeknek is. Mint mondotta, ez fontosabb a szemében, mint például a Művészetek Palotája nevű gigaberuházás, amelyre volt pénz, és nem is kevés. Azzal érvelt, hogy igazából az kap pénzt a központi kalapból, akinek jó az érdekérvényesítő képessége. "Nem akarok beletörődni abba, ami most van. Miért ilyen gyenge a támogatottságunk? Azért, mert a szakma jelenlegi vezetése nem tud többet kiharcolni. Miért nem? Talán azért, mert akik irányítják a szakmát, már előre feladják a reményt." - mondta végül Gábor. Abban állapodtunk meg, hogy a mostani vezércikkben idézhetem gondolatait. Nem azért teszem ezt, mintha azt gondolnám, hogy a GIS Busz megléte egy csapásra megoldaná a szakma összes problémáját. Azt viszont igenis gondolom, hogy ötletek tömegére lenne szükség, hogy kiemeljük ezt a szakterületet az ismeretlenség homályából. Egy-egy ötlet jelentőségét talán eltérően ítéljük meg, de a lényeget tekintve egyformán látjuk a helyzetet: a térinformatikai szakmának nagyon rossz az érdekérvényesítő képessége. Nem csak pénzt nem tudunk szerezni, de a lehetőségeinkkel sem tudunk élni. A helyzet nagyon kritikus. Lapunk egyik cikkében épp arról esik szó, hogy a szakképzett fiatalok sem találnak lakóhelyükhöz viszonylag közel végzettségüknek megfelelő állást. A döntéshozók nem ismerték még fel a térinformatika szerepét és hasznát. Reménykedünk abban, hogy a most pozícióba került, nagy térinformatikai gyakorlattal rendelkező szakembereknek sikerül majd a legfelsőbb kormánykörökben elérni - ha elsőként még támogatást nem is -, hogy a térinformatika a döntéseik előkészítésében helyet kapjon. Szabó Szilárd |  |
| Intergraph felajánlás az ázsiai cunami katasztrófa kapcsán >>>> | | | | | Az Intergraph a helyi kirendeltségein keresztül nagy erőfeszítéseket tesz az ázsiai cunami katasztrófa által sújtott területek felderítésében, lehatárolásában, és újjáépítésében. Az Intergraph felajánlja az általa fejlesztett technológiát, az erőforrásait, és technikai segítségét a kárelhárításon dolgozó kormányok és segélyszervezetek részére. Ennek a segítségnek a keretében az Intergraph a következő három lépéseket teszi. |
| DigiTerra szoftverek a gazdáknak >>>> | | | | | Az erdészeti térinformatikai megoldásairól ismert DigiTerra Kft. tovább bővítette profilját. Felismerték, hogy az agrárfinanszírozás átalakulása és a GPS technológia rohamos terjedése új lehetőséget kínál a térinformatika mezőgazdasági célú felhasználására. Újdonság az is, hogy a megcélzott vásárlói kör már nem kizárólag valamely intézmény, hanem maguk a gazdák. |
| Újabb fejlesztések az Émász Rt.-nél >>>> | | | | | Az elmúlt évben megkezdődött az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. szolgáltatási területén a Hálózati Információs Rendszer (HIR) kis- és középfeszültségű moduljainak (KIR, KÖFIR) üzembe helyezése. A rendszer bevezetésének célja, hogy a hálózati vagyonról naprakész, egységes elvek alapján készített adatbázisával hatékonyan támogassa a hiba- és üzemzavar-elhárítási, karbantartási, nyilvántartási és tervezési munkafolyamatokat -- tudtuk meg a Geometria honlapjáról. |
| Ismét az ESRI-t választotta az Egyesült Államok kormányzata >>>> | | | | | Február 2-án hozták nyilvánosságra, hogy az Egyesült Államok Belügyminisztériuma a Geospatial One-Stop portál teljes megvalósítását az ESRI-től rendelte meg. Az ugyancsak az ESRI által fejlesztett prototípus tavaly júliusi telepítése óta központi szerepet játszott az adattovábbításban és a különböző hatóságoknál létező adatbázisok metaadattárának elkészítésében. 2005 elejére már több mint 75 ezer rekordot tartalmazott a rendszer. |
| Faragó tanár úr konferencia után >>>> | | | | | Tudjuk, hogy Magyarország erősen Budapest centrikus. Nemcsak a tőke koncentrálódik ide, itt születnek a döntések, és itt lehet a legkönnyebben kapcsolatokat építeni, információkhoz jutni. Ám a térinformatika oktatásának meg vannak a vidéki fellegvárai. Ezek közül az egyik jelentős hely Nagykanizsa, ahol Faragó Zsolt szakmai irányításával térinformatikai szakképzés folyik. Ehhez kapcsolódóan rendszeresen itt tartják az év első térinformatika konferenciáját. |
| A térinformatika bekerült a főosztály nevébe | | | | | 2005. január 15-től új szervezeti struktúrában folytatja munkáját az FVM. Az FTF új elnevezése: Földügyi és Térinformatikai Főosztály. |
| Élesedik a verseny >>>> | | | | | Az elmúlt hónapban két internetes kereső is megjelent, amellyel már hely szerinti szűréssel is kereshetnek a hálózaton szörfözők. Az egyik a Microsoft, a másik a Google. Két évvel a kutatások elkezdése után dobta piacra a Microsoft az új keresőmotorját, mely ék keresés-összeállító paneljétől és egyéb újdonságaitól azt remélik, hogy letaszítja a dobogó legfelső fokáról a kereső óriást, a Google-t. |
| A graphIT egyre magasabbra tör >>>> | | | | | Kellemes környezetben elfogyasztott üzleti vacsorára invitálta a legfontosabb partnereit a graphIT Kft. Az év eleji találkozás célja az volt, hogy ápolja a kapcsolatot a meglévő és leendő ügyfeleivel. |
| Bővül a kaposvári konferencia tematikája >>>> | | | | | A Kaposvári Egyetem ez évben is megrendezi az Alkalmazott Informatika Konferenciát. A rendezvény célja, hogy lehetőséget adjon e szakterület művelői számára a párbeszédre és együttműködések kialakítására. Az előadások betekintést engednek a magyarországi kutatásokba, fejlesztésekbe; elősegítik a felhasználók és a fejlesztők közötti információcserét. |
| Tovább bővül az MVM Mahalia rendszere >>>> | | | | | Az elmúlt évben a Geometria számottevő fejlesztést végzett a Magyar Villamossági Műveknél működő műszaki informatikai rendszerben. A teljes körű adatfeltöltést követően 2003-ban fogalmazták meg az igényt, hogy a lehetőség szerinti minél szélesebb felhasználói kör számára elérhetővé kell tenni a rendszer szolgáltatásait. |
| Bemutatkozik a GPS Termék Divízió >>>> | | | | | A HM EI Rt. Elektronikai Igazgatóság több mint tíz éve foglalkozik műholdas távfelügyeleti rendszerek fejlesztésével, gyártásával és forgalmazásával. Megvalósított rendszereik között megtalálhatók az egyszerű biztonsági távfelügyeleti-, kommunális és szolgáltató járműpark műholdas távfelügyeletét biztosító, tömegközlekedést és szállítmányozási tevékenységet támogató, valamint bevetés-irányítást felügyelő rendszerek. |
| Székfoglaló az Akadémián | | | | | A Magyar Tudományos Akadémia 173. közgyűlése 2004 májusában levelező tagjává választotta Klinghammer Istvánt, az ELTE rektorát. Az Akadémia alapszabálya szerint a megválasztott, új akadémikusnak egy éven belül székfoglaló előadást kell tartania. Klinghammer István február 15-én "A térképészet tudománya" címmel tartotta meg székfoglalóját és vette át az MTA X. osztályának elnökétől az akadémiai tagságot igazoló díszoklevelet. Az eseményen népes szakmai hallgatóság vett részt. |
| Sikeres pályázat >>>> | | | | | Sikerrel szerepelt a Geometria Kft. a 2004. évi Gazdasági Versenyképesség Operatív Program (GVOP) keretében meghirdetett "Hálózati rehabilitáció-tervezőeszköz kifejlesztése közművállalatok számára" pályázaton. Az ajánlatot a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Méréstechnikai és Információs Rendszerek Tanszékével közösen nyújtották be a K+F feladatra. A projekt teljes költségvetése több mint 35 millió forint. A Geometria által elnyert támogatás mértéke meghaladja a 19 millió forintot. |
| Politikai pártok területi eloszlása Magyarországon >>>> | | | | | A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Szociológia Tanszékén 1990 óta folyik társadalmi és politikai adatok modellezése és elemzése. Az adatok növekvő mennyisége ma már lehetővé teszi térbeli statisztikai módszerek alkalmazását is. Az alábbi cikkben néhány gondolatot kívánunk felvillantani a témáról. |
| Útvonalvizsgálat magyar szoftverrel >>>> | | | | | A HM EI Rt. Elektronikai Igazgatóságnál kifejlesztett GPS-alapú távfelügyeleti rendszerek legfontosabb jellemzője, hogy a mozgó tárgyat nem csupán a földrajzi koordináták alapján követi, hanem térképen ábrázolva is mutatja a jármű helyzetét. A földrajzi adatok idő, sebesség és megtett út értékekkel, valamint a jármű érzékelőiről érkező, a jármű állapotát szemléltető információkkal egészülnek ki. |
| 15 évesek >>>> | | | | | Február 10-én a Barabás-villában ünnepelték Karig Gábor és munkatársai a cég fennállásának 15. évfordulóját. A rendezvényre meghívták leghűségesebb felhasználóikat és partnereiket is. Az ünneplés nem szokványos beszámolókkal telt. A hangsúlyt az ember kapta, megismerhettük a lelkes kollégák "hátországát" és még azokat a munkatársakat is, akik bár már nem a cégnél dolgoznak, de hosszú időn keresztül közreműködtek az eredményes munkában. |
| A Teleki László Intézet EuroGraph térinformatikai rendszere >>>> | | | | | A Teleki László Intézet (TLI) térinformatikai tevékenysége inkább csak társadalomtudományi körökben ismert, de meglehetősen sajátos története van, és számos érdekes tanulsággal szolgál. A XX. században Közép-Európa népességének etnikai összetétele és eloszlása a korábbi évszázadokénál jóval nagyobb mértékben és gyorsabban változott. |
| AZ "ELNA II" PROJEKT >>>> | | | | | A Nyugat-Magyarországi Egyetem Geoinformatikai Főiskolai Kara és az osztrák BOKU Távérzékelés és Térinformatikai Tanszékének közös kutatási projektjében az elmúlt száz év tulajdoni és a földhasználati változásait elemezték. A Sopronhoz és Deutschkreutz-hoz tartozó határmeneti területek vizsgálatánál nagy hangsúlyt fektettek a változások térinformatikai elemzéssel és más vizuális ábrázolási módszerekkel való szemléltetésére. |
| Térképes animációk döntéshozóknak >>>> | | | | | A térinformatikát gyakorta nevezzük döntéstámogató eszköznek. Ám, ha alaposan belegondolunk, egy általános térinformatikai alkalmazás csak átvitt értelemben tekinthető döntéstámogatónak. Ahhoz ugyanis, hogy egy vezető tényleges segítséget kapjon a munkájához, olyan szakemberekre van szüksége, akik képesek a kérdéseket a rendszer funkcióinak segítségével megfogalmazni, a lekérdezést, elemzést lefuttatni, majd az így előállt eredményt térképen, jól értelmezhető formában megjeleníteni. |
| |
|
| |