| | | |  |
2005/8

SZABÓ SZILÁRD: Nálunk minden marad a régiben
A Térinformatika szerkesztősége folyamatosan keresi a megújulás módozatait. Az idők folyamán maga az újság is sokat változott, de továbbra is fontosnak tartjuk, hogy érzékenyen kövessük a sajtóban bekövetkezett változásokat. Azt látjuk például, hogy az internetes hírportálok egyre inkább elcsábítják az olvasókat a napilapoktól. Ezt mutatta ki a Szonda Ipsos és a GfK Hungária 2005. első fél évét vizsgáló felmérése. Hasonló következtetésre jutottak azok a külföldi vizsgálatok is, melyek a szaklapok jövőjét elemezték. Ezek az elemzések egybehangzóan azt állították, hogy a kis példányszámú szaklapoknak befellegzett - de semmi baj, az internetes virtuális kis kuckóhoz majd el-ellátogatnak az érdeklődők, és ott aztán kedvükre elböngészgethetnek az információk között. Sokan sarkosan fogalmaznak, kerek-perec kimondván, hogy a "Gutenberg-galaxisnak" egyszer s mindenkorra vége! Ezek a hullámok elérte a társlapokat is: először a GPS Magazin szüntette be a papíralapú kiadását, és hozta létre helyette az internetes portálját, majd CAD Világ váltott - egy kis átmenettel - az internetes újságra. A kérdés tehát az, hogy kövessük-e ezt a tendenciát, vagy sem. Kell-e a papíralapú újság? Vagy jobb, ha mi is belépünk a kibertérbe, és ott alkotjuk meg a virtuális Térinformatikát? Ez a kérdés az év közepétől intenzíven foglalkoztatott. Adva van egy új technika, amely biztosítja a gyorsaságot, az interaktivitást, linkek elhelyezését, animációt, meg ki tudja még mi mindent. S ahogy töprengtem "jutott eszembe számtalan szebbnél szebb gondolat" - mint ahogy Petőfi mondja -, rögzítettem is ezeket egy mini-tanulmányban, majd megtárgyaltam azt részben a laptulajdonos, a Hungis Alapítvány vezetőivel, illetve a kuratórium tagjaival. Különösen fontos volt az is, hogy megbeszéljük a társlapok tapasztalatait, és szerencsére itt is jóindulatú támogatást tapasztaltam. Információkat próbáltunk gyűjteni annak érdekében, hogy kiderítsük, miként is fogadnák partnereink egy lehetséges változást. Ennek keretében - többek között - Szolnokon személyesen is találkoztunk a térinformatikai cégek vezetőivel. Minél inkább beszélgettünk, minél több erről szóló szakcikket és elemzést olvastam el, annál világosabbá vált, hogy az internetes olvasási szokások alaposan eltérnek a hagyományostól. A legtöbb látogató első alkalommal 10 másodpercet tölt a weblapon. Ennyi idő áll rendelkezésre, hogy megnyerjük, hogy ott is maradjon. Nem szabad nagyon strukturálni az anyagot. A látogatók 30-60%-a morzsolódik le minden egyes kattintással, nem szeretik, ha túl sok anyag szerepel a kínálatban. Nem szeretik a 12 mondatnál hosszabb írásokat. És végül, de nem utolsósorban: a látogató nem kíván fizetni az információkért. Ezek bizony kemény tények. Az internet egy külön világ, önálló szabályrendszerrel, és még a megfogalmazás módjában is más, mint a papíralapú újság. Úgy fogalmaztam, hogy az internet a racionalitás diadala a humánum felett. Minden ésszerű érv az internet mellett szól, viszont mi emberek mégiscsak szeretjük kézbe venni az újságot, magunkkal vinni, lapozgatni. Az esztétikus megjelenés, a papír érintése ma már sokat jelent. Sokáig úgy gondoltam, hogy az előnyök minden bizonnyal felülmúlják a hátrányokat. Ám meglepetten - és persze némi örömmel is - tapasztaltam, hogy ez bizony nem így van. Az egyik térinformatikai cég jeles vezetője így fogalmazott: "A Térinformatikában megjelenni dicsőség. De megnézheted, hogy ki fog publikálni neked egy internetes honlapon!" Egy másik cég vezetője felhívott telefonon, és azt mondta: "Nézd, én most hirdetek nálad. De eszem ágában sincs a jövőben egy bannerért fizetni! Vagy papíralapú újság, vagy semmi!" A lényeg a lényeg: nincs változás az újságnál. A lehetőségeket keressük, nyitott szemmel járunk a világban, kutatjuk az új megoldásokat, hatékonyabb információterítés módozatait, azonban a mostani újságot ez biztosan nem érinti. Ugyanúgy fogjuk megjelentetni a 18. évfolyamunkat is, mint az előző 17-et. |  |
| Remetey-Fülöpp Gábor az Eurogi tanácsadója >>>> | | | | | Január elsejétől változás következik be az Európai térinformatikai ernyőszervezet, az Eurogi vezetésében. Az új Főtitkár Joao Geirinhas lesz, aki Bino Marchesinitől veszi át a képzeletbeli stafétabotot, miután az három évig tevékenykedett az Eurogi érdekében. Ezzel egyidejűleg Remetey-Fülöpp Gábort jelölték ki az új főtitkár nemzetközi ügyekben illetékes tanácsadójául, és egy ezt szolgáló munkacsopor igazgatójául. |
| Virtuális hegyi séta - nincs többé vízhólyag! >>>> | | | | | A SportScotland megbízta az Edinburgh-i Egyetem Földrajzi Tanszékét, hogy tárja fel, milyen számítógépes eszközök segíthetik a tájékozódás oktatását. A tanszék jelentős szaktudással rendelkezik a két- és háromdimenziós földrajzi információ megjelenítésében, és az egyetemi térinformatikai képzés részeként, valamint külső közreműködőkkel, például az Ordnance Survey-vel projektekben is közreműködik. |
| Megújuló Celk Center >>>> | | | | | A Celk Center új névvel és jogi formában folytatja tovább tevékenységét. Az új Közép- Európai Kommunikációs, Konzultációs és Földügyi Központ (Central European Center for Communication, Consultation and Land Issues - röviden 4CLI) alapítványként működik majd. |
| Kettéválik a Cartographia >>>> | | | | | A térkép- és könyvkiadással foglalkozó, tavaly 1,228 milliárd forint árbevételt elkönyvelt Cartographia Kft. tulajdonosai - a Capital Pénzügyi Tanácsadó Rt. és a Cartographia-M Vagyonkezelő Kft. - úgy döntöttek, hogy a cégből kiválással új társaságot hoznak létre 40 millió forint jegyzett tőkével Cartographia Tankönyvkiadó Kft. néven. |
| Google Earth a nagyvállalati keresőrendszerekben >>>> | | | | | A Google áthelyezte a Google Earth üzleti változatait a Google Enterprise részleghez, így ezek a nagyvállalati keresőrendszerek részét fogják képezni. "Nagy lehetőségek rejlenek a Google Earth és Google Mini termékek, valamint a kereső eszközök integrálásában. Már elkezdtük vizsgálni, mit érdemes kihozni az új helyzetből" - mondta Dave Girouard, a Google nagyvállalati részlegének vezető menedzsere. |
| Már feltérképezhetjük a Yahoo! Maps béta változatát >>>> | | | | | A Yahoo térképszolgáltatásának új béta változatát próbálhatjuk ki a maps.yahoo.com címen. A keresővállalat az új verzióban az interaktivitást próbálja fejleszteni, bár még mindig csak Észak-Amerikában bóklászhatunk. A térképszolgáltatás kezelőfelülete jelentős kozmetikázáson esett át, ráadásul a beépülő Yahoo! keresőmotor segítségével felkutathatjuk a környéken található éttermeket, bankautomatákat, szórakoztató- és bevásárlóközpontokat. |
| Tovább bővül a permanens GPS hálózat >>>> | | | | | Újabb két állomással gyarapodik permanens GPS hálózatunk. A Geopro Kft. tulajdonában lévő, de a Fömi KGO kezelésében működő állomásokat Baján az Eötvös József Főiskolában, valamint Miskolcon a Megyei Földhivatal épületén helyezték el. A bajai állomás november 8-tól BALE néven elérhető, a miskolci állomás várhatóan december elejétől lép működésbe. |
| Elérhető adatbázisok >>>> | | | | | A Hunagi, mint az Európai Bizottság által nyilvántartott Spatial Data Interest Community, november 9-én megkapta hozzáférési lehetőségét az Inspire négy adatbázisához. Hasonló módon, két magyarországi közhivatal (Legally Mandated Organisation) a Fömi és az OMSZ (mindkettő a Hunagi tagja) szintén hozzáférhet a szóban forgó adatbázisokhoz. |
| Békéscsaba >>>> | | | | | Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzatának elektronikus önkormányzati szolgáltatások megvalósítására irányuló pályázatát az Unitis Rendszerház Rt. nyerte, melynek nevesített alvállalkozója a Rudas & Karig Kft. |
| A GEO FŐÉPÜLETÉNEK BŐVÍTÉSE >>>> | | | | | 2004 tavaszán megalakult egy konzorcium a Közép-dunántúli régióban azzal a céllal, hogy közösen nyújtsanak be pályázatot a HEFOP 4.1.2. (Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program), a felsőoktatás infrastrukturális feltételeinek javítása témában. A közös célt az új típusú, a Bologna folyamatra épülő lineáris képzés feltételeinek megteremtése, továbbá az eLearning bevezetése jelentette. Így készült el "A közép-dunántúli régió virtuális szellemi élete" című pályamű, melyet 2004 augusztusában nyújtott be az egyetem. |
| NÉMETH ÁKOS: Majd ha fagy... >>>> | | | | | Az Országos Meteorológiai Szolgálatnál egyre inkább előtérbe kerülnek a térinformatika támogatásával végzett klimatológiai kutatások. Ezek egyike a potenciálisan fagyveszélyes területek meghatározása. A szerző a dél-balatoni borvidék példáján mutatja be a módszert. |
| Nyíregyháza ortofotókon | | | | | A Nyíregyháza ortofotók kötet egy csodálatos városról készített igen szép ortofotókat tartalmaz. Érdemes megnézni ezt is az újságban. |
| Autodesk TopoBase - az új svájci bicska >>>> | | | | | Az Autodesk alapvető filozófiája az, hogy olyan eszközöket nyújtson a mérnököknek, amely a funkciók széles spektrumát biztosítja a napi tervezési munkák gyors és egyszerű elvégzéséhez. Ez az elv bábáskodott az AutoCAD bölcsőjénél is, és születtet a segítségével egy általános tervezői platform. |
| Vásárlók a versenypályán - Szupermarketek bevásárlóinak mozgásmintája RFID-lapkák elemzésének segítségével >>>> | | | | | A pénztár magnetikus hatású: minél közelebb ér egy vásárló, annál gyorsabban lépked, nehogy valaki még egy jól megpakolt bevásárlókocsival eléálljon a sorba. Gyors a haladás az úgynevezett versenypályákon is, az áruház külső sorain. Itt a vásárlók menet közben vesznek le árut a polcokról, anélkül, hogy hosszabb időre megállnának. A vásárlók magatartásába történő ilyenfajta betekintések új kereskedelmi stratégiákat hívnak életre, ebben biztos Herb Sorensen. Ő az alapítója a Sorensen Associates-nek, melynek PathTracker elnevezésű számítógépes programja bevásárlók mozgásmintáit rajzolja ki. |
| RFID: mit figyelhet a nagy testvér? >>>> | | | | | Az RFID (rádiófrekvenciás azonosító) technológia kétséget kizáróan forradalmasíthatja az áruházak raktározási, beszerzési és értékesítési folyamatait, azonban egyes vállalatok nem csak erre a célra szeretnék felhasználni a megoldást. A legtöbb vállalat számára problémát okoz alkalmazottainak nyomon követése, teljesítményük mérése és értékelése. Ha viszont lenne rajtuk egy RFID chip, minden mozdulatukat követhetnék munkájuk során. |
| Szép megoldások a Hungis pályázatán >>>> | | | | | Határidőre 11 pályázatot nyújtottak be, melyek - két kivétellel - megfeleltek a kiírás tartalmi és formai követelményeinek. A munkák hat egyetemről érkeztek. A díjazásban részesített pályaművek: |
| Megosztott I. díjban részesült munka >>>> | | | | | VETŐ ISTVÁN, FEKETE ANDRÁS, SEBESTYÉN ESZTER:
A Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság felszíni, felszín közeli, és felszín alatti vizeinek, valamint hidrometeorológiai monitoring rendszerének kialakítása |
| A szolnoki konferenciáról >>>> | | | | | Az idén is megtartották a szolnoki Országos Térinformatikai Konferenciát. Ez már a 15. volt ebben a sorban, ami egy olyan tekintélyt parancsoló szám, amely alapján érdemes a rendezvény általános tanulságait levonni. |
| |
|
| |